Romboló ösztön ← Ezüst Sirály

Romboló ösztön – avagy »Ne ölj!«?!

Homokvár épül a nyári nap sugarainak fényében. A távolban a Badacsony ormai látszanak, és egy másfél éves forma gyermek tipeg, kezében műanyag kislapáttal. Könyöke és térde csupa sár, az uzsonna maradéka még ott virít mosolygós szája szélén. Számára a világ kerek, a mindenség harmóniája szinte tökéletes… Csillogó szemmel halad édesapja felé, aki éppen a legújabb …read more

Homokvár épül a nyári nap sugarainak fényében. A távolban a Badacsony ormai látszanak, és egy másfél éves forma gyermek tipeg, kezében műanyag kislapáttal. Könyöke és térde csupa sár, az uzsonna maradéka még ott virít mosolygós szája szélén. Számára a világ kerek, a mindenség harmóniája szinte tökéletes… Csillogó szemmel halad édesapja felé, aki éppen a legújabb vártornyot formázza. Az építkezés már jó ideje tart, s az építőmester lenyűgöző nyugalommal végzi a munkáját. Vizet merít a gondosan kiásott várárokból, azzal simítja el az erőd falát, megigazítja a kis zászlócskát a kapu fölött – hamarosan kész az alkotás. Mikor a kis totyogós odaér az építményhez, valami elragadtatott érzés tölti el, szavai még nemigen vannak hozzá, de mégis a szemében ott csillog: micsoda műalkotás, micsoda nagyság. Levegőt is alig kap a pillanat hatása alatt, ösztönös belső kényszer fut át rajta… s már lendül is a kéz, óriási ívben, nagy erővel, puff! – dől a torony, szakad a gát, repül a nedves homok szerteszét. Lábbal is lehet tiporni, rajta hát, ugrálni, nevetni… majd megdöbbenve hallani a hatást – jajj, fiam, nem látod, mit csinálsz?!

* * *

Alkotni vagy rombolni, építeni vagy pusztítani, éltetni vagy öldökölni hasonló gyökérről fakadó belső késztetések. Míg cseperedésben vagyunk, a felnőttek bölcs mosollyal – vagy épp a fogukat csikorgatva – fölülemelkednek romboló hajlamainkon, finoman elterelnek ettől, az okozott kárt pedig, mint szükséges veszteséget, tudomásul veszik. Idővel kinőjük ezt a késztetést, de azért időről-időre újra megkísért. Amikor elhalásznak előlünk egy jó állást, amikor a közeledésünket elutasítják, vagy amikor nem sikerül megszereznünk a társaság figyelmét, megeshet, hogy dacból, dühből, félelemből kilessük a mások gyengéjét, elgáncsoljuk az ötletét, megmérgezzük a párkapcsolatát, tönkretesszük a többiek jó hangulatát. Megöljük a jót, mert nekünk valami rosszul esett. S kórosabb esetben ezt tartósan, kifinomultan, egyre jobban élvezve vagyunk képesek kivitelezni. Ha nem találunk az alkatunknak, alkotóerőinknek méltó medret, ahol a maguk természete szerint kibomolhatnak, könnyen meglehet, ugyanezek az erők rombolni, pusztítani, ölni is képesek. Talán a bibliai parancs, a »Ne ölj!«, épp egy erre vonatkozó tanács: szánt szándékkal ne rombolj, ne pusztíts, ne öldökölj! Ne engedd a benned lakozó tetterőt, alkotóvágyat rombolóvá fordulni, az ölés-pusztítás feszültségoldó vágya helyett keresd az építő-szépítő, alkotó-alakító szerepek lehetőségét. Bármikor és bárhol… itt és most.