„Az új civilizációs korszak körvonalai már a 14—15. században kezdtek kirajzolódni, majd a reneszánszban egy gyökeresen új világkép, világértelmezés, erkölcs, magatartásrendszer, érzelemvilág fogalmazódott meg. De akkor még csupán a nagyon gazdag kevesek köreiben hódított, hódíthatott, és csak négy-ötszáz év múlva, az elmúlt ötven évben árasztotta el a világot, és lett közkinccsé, a tömegek civilizációjává.”
Sok példa van a történelemben arra, hogy civilizációk válságba kerülnek, a válságból kilábolnak, átalakulnak, vagy végleg hanyatlásnak indulnak. Vonatkozik ez az úgynevezett nyugati, judeo-keresztény, európai civilizációra is.
… a hagyományos európai civilizációt majdan felváltó új civilizáció vagy civilizációs korszak körvonalai már a 14—15. században kezdtek kirajzolódni, majd a reneszánszban egy nem előzmények nélküli, de gyökeresen új világkép, világértelmezés, erkölcs, magatartásrendszer, érzelemvilág fogalmazódott meg. De akkor még csupán a nagyon gazdag kevesek köreiben hódított, hódíthatott, és csak négy-ötszáz év múlva, az elmúlt ötven évben árasztotta el a világot, és lett közkinccsé, a tömegek civilizációjává. Mert az általa megfogalmazott életideál megvalósításához akkor, a 15—16. században még nem voltak meg az anyagi és társadalmi feltételek. Csak nagyon kevesen tudták finanszírozni maguknak a reneszánsz életstílust, és e privilégiumukat ráadásul még társadalmi, politikai és kulturális normák sokasága védte a társadalom többségével szemben. Az elmúlt néhány évtizedben bontakozott, bontakozhatott csak ki az, amit – talán tiszteletlenül, de minden rosszindulat nélkül – „proletár reneszánsznak” nevezek.
Sokan felfigyeltek már arra, hogy manapság emberek milliói és százmilliói élnek úgy, mint annak idején csak a nagyon gazdag kevesek éltek, élhettek. A reneszánszban például csak a kiváltságosak, a nemesurak, magas rangú papok jártak hintón vagy lóháton. A polgárok többségének és a parasztoknak legfeljebb szekérre tellett, de többnyire gyalog jártak. Ma az emberek többsége olyan hintóban ül, amelyet a reneszánsz leggazdagabb és leghatalmasabb urai is megirigyelnének. Úgy hívják ezt a hintót, hogy automobil.
A reneszánszban csak arisztokraták és főpapok hordtak finom kelmékből, gyolcsvászonból, selyemből, bársonyból készült, színestarka ruhákat. Csak ők tudták megvenni, és sok helyen csak nekik volt joguk viselni ezeket a méregdrága, színes-díszes ruhákat. A köznép jobbára csak darócból, lenvászonból, esetleg posztóból készült szürke, fekete vagy fehér gúnyában, ruhában járt. Ma ezzel szemben a szegényke kamaszlány is selyemben, trikóban, finom vászonban, tarka színekben járhat és jár. Ruhatárát megrökönyödve, de azért ámulva-bámulva s nem minden irigység nélkül nézegetné Medici Katalin, Stuart Mária vagy Mátyás király Beatrixe.
A zene is ritka csemege, királyi, főúri és főpapi udvarok és patrícius-háztartások kiváltsága volt. Csak őket kísérték el mindenhova hivatásos zenészeik, csak ők ebédeltek s vacsoráztak úgy, hogy a háttérben zene cincogott. Az egyszerű ember nem engedhette meg magának ezt a luxust (legfeljebb csak ünnepnapokon táncolt egy szál dudás vagy a helybeli malacbanda zenéjére). Ma már a legszegényebbeknek is a zsebéből szólhat Beethoven Kilencedik szimfóniája, és gombnyomásra rendelkezésére áll a világ valamennyi zenésze, zenekara, sztárja.
Mindez persze csak a felszín. A hasonlóság sokkal mélyebb s lényegibb e két korszak között. Ami akkor, a 15—16. században a gazdag keveseket állította szembe a hagyományos európai civilizációval, a „Nagy Tradícióval”, az ma világszerte emberek százmillióit s milliárdjait állítja szembe vele. Ami a 15—16. században elkezdődött, az napjainkban teljesedik ki.
Az alábbi táblán fogalmak szembeállításával próbálom jelezni, leírni ezt a történelmi jelentőségű, drámai civilizációs váltást. A bal oldali oszlopban lévő fogalmak a hagyományos európai civilizáció, a jobb oldali oszlopban lévők a késő huszadik századi civilizáció alapértékei, céljai, magatartásformái, eszméi. A két oszlop fogalmai élesen szemben állnak egymással, gyakran pontosan egymás ellentétei. Radikális, sok esetben 180 fokos változásra utalnak.
A Nagy Átalakulás
Célok, értékek, magatartásformák Hagyományos Új Megélhetés Önmegvalósítás Szeresd felebarátodat! Szeresd önmagadat! Az élet célja: üdvözülés Az élet kiteljesítése Kötelességek Jogok Munka Szabad idő, szórakozás Aszkézis Hedonizmus Szegénység Gazdagság Az emberi szenvedés és halál elfogadása Elutasítása, botránykő, tiltakozás ellene Önmegtartóztatás A vágyak azonnali kielégítése … Örökkévalóság Mulandóság Az erkölcsi értékek nyilvánvalóak Az erkölcsi értékek kérdésesek Anyagi bizonytalanság és metafizikai bizonyosság Anyagi biztonság és metafizikai bizonytalanság … Stabilitás, folytonosság Változás, változás-sokk A hagyomány az igazi érték Az újdonság az igazi érték …
Ez a táblázat, úgy vélem, magáért beszél. Két gyökeresen más kultúra áll itt egymással szemben.
A hagyományos kultúrában a megélhetés kényszere és állandó erőfeszítése töltötte ki az életet, szinte semmi másra nem hagyott időt és energiát, döntő mértékben meghatározva az ember életét, életmódját, magatartását, vágyait, világlátását. Az egész civilizáció erre a megélhetésért folytatandó küzdelemre szocializálta tagjait, ezt szolgálta a kor erkölcse, ezt tanította a család, az egyház, az iskola. Aszkézisra, a vágyak megzabolázására, munkára, kötelességeink teljesítésére ösztönözte, kényszeríttette az embert.
Ma ezzel szemben nem a puszta megélhetés a lehetőség és a parancs, hanem a „Valósítsd meg önmagad” programja. A hajdani alapparanccsal, az önmegtartóztatás parancsával szemben a vágyak (és ösztönök) szabad kiélésének, mindenféle elfojtás és önkorlátozás elvetésének, önnön lehetőségeink és jogaink érvényesítésének, az élet élvezetének programját harsogja az egész civilizáció. Százmilliók vagy akár milliárdok igyekeznek manapság lázasan kiteljesíteni önmagukat, a popzene és az aerobic, a farmernadrágok és parfümök, a futball- meccsek és a televíziós szappanoperák s kalandfilmek segítségével. Lázasan folyik a teljességnek a keresése. Mert a mai ember már nem a túlvilágon, hanem ezen a világon, ebben a rövid életében akarja megtalálni önmagát és a teljességet.
Forrás
Hankiss Elemér: „Proletár reneszánsz (I.)” = Korunk, 1998 április. (elérés: 2018 július)
Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben. Francia-angol szakon szerzett diplomát. 1956 után fél évet vizsgálati fogságban töltött. A ’60-as években könyvkiadónál, majd akadémiai intézetnél dolgozott. A következő évtizedben érdeklődése a szociológia felé fordult. A rendszerváltás után néhány évre a Magyar Televízió elnöke lett. Lemondása után visszatért a tudományos munkájához, de továbbra is rendszeresen jelentkezett ismeretterjesztő tévéműsorokkal. Több közéleti mozgalom elindításának a kezdeményezője volt. 2015-ben, 86 éves korában hunyt el.
