Elhangzott 2020. augusztus 20-án,
a budaszentlőrinci pálos kolostor
romjai között
Mi végre is vagyunk ezen a világon?
Egy évezred majd’ háromnegyed része, több mint hétszáz esztendő választ el minket, a mai életünket, azoktól a napoktól, amikor az első köveket rakták le ezen a vidéken. És az első köveket újabbak és újabbak követték, az építkezések több mint két évszázadon át folytatódtak errefelé. Pálosok lakták ezeket az épületeket, Remete Szent Pál nyomában járó szerzetesek. Szerzetesek, akik imádkozva éltek, tartva magukban a hitet, ápolva a jóravaló emberséget.
Ki tudhatja, hogy ezen a helyen, ahol most állunk, az elmúlt évszázadok során, ki mindenki fordult meg? Sürgött-forogott itt számtalan barát és apát; bűnbánatért imádkozó világi ember; járt itt király, koronás fő, nemcsak egyszer; de betette ide a lábát az ellenség is, romboló szándékkal, pusztítással, félelmetes csatakiáltással. Majd hosszú időn át, csak a csönd lakott ezen a földön.
* * *
Ma, mi állunk itt. Augusztus 20-át írunk. Ünnepelhetjük magunkat, a magyarságot, éltethetjük a hazát és az elmúlt ezer évet. Vigadhatunk országszerte, még a határokon túl is, s ha ránk köszönt valahol az éjszaka, integethetünk a csillagoknak, amelyek kíváncsian figyelik odafent, hogy mi is zajlik idelent.
Öreg ország a miénk, sok mindent megtapasztalhattak a benne élők. Annyi mindent éltek át eleink, annyi mindenen mentek keresztül, akár az első évszázadokban, akár az utolsókban, annyi kihívással, helyzettel, lehetetlen föladvánnyal néztünk szembe közösen, vagy egyesével, hogy mindez sokszorosan megedzette a közösséget. Voltak dicső évek, hadjáratok Európa szerte, békés gyarapodás és művelődés, belakása a Kárpát-medencének. De voltak nehezebb idők is: járt erre a tatár, hódított itt a török, megsegítettek minket a németek és az osztrákok is, a maguk sajátos módján, s orosz katonák is megfordultak többször ezen a földön.
Kevés olyan dolog van a világon, amit egyik, vagy másik magyar nemzedék ne élt volna át, az elmúlt évszázadok során. És mindezek a tapasztalatok, akarva-akaratlan, megemésztve és a helyére rakva, vagy éppen földolgozatlanul hánykolódva, bennünk is tovább élnek, nemzedékről-nemzedékre. Fölfedezhetjük magunkban, a gondolatainkban, a mindennapjainkban, rácsodálkozhatunk a fogékonyságunkban és a találékonyságunkban, de fülön csíphetjük a túlhevülésre és a közömbösségre való hajlamainkban is.
* * *
Örökösök vagyunk. Örökösei egy fordulatokban gazdag történetnek, örökösei megannyi álló vagy éppen földig rombolt építménynek, örökösei az előttünk járt nemzedékek jó és rossz döntéseinek. Amikor erre a világra jöttünk, részesei lettünk egy nemzetnek, egy hagyománynak, egy sajátos szellemi-lelki világlátásnak. Jó kérdés, hogy mindez milyen jelentőséggel bír? Mit jelent nekünk magyarnak lenni, mit jelent számunkra ebben az országban élni? Sokféle benyomás, érzés, gondolat keringhet bennünk, ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Lehetnek jók és erőt adók, lehetnek rosszak és lehangolók. Ám egy ünnepnapon, mint amilyen a mai nap is, érdemes a dolgok fényesebb oldalát kidomborítani. Nem azért, hogy eltakarjuk a rosszat, hanem azért hogy megerősítsük magunkban mindazt, ami előremutató, ami fölemelő, ami életre való.
Föltehetjük magunknak a kérdést, hogy miért tudunk hálásak lenni ennek a nemzetnek, ennek az országnak, ennek az évezredes hagyománynak? Mindenki találhat magában olyan fogódzót, olyan eligazító pontot, ami miatt büszke tud lenni a közösségre, ami magába fogadja őt. Ez mindenki számára lehet más és más. Valakinek egy történet a múltból vagy egy lehetőség a jövőben, másnak a nyelv vagy éppen a zene világa, megint másnak a vidéki táj vagy az épített környezet szépsége, vagy ki tudja, talán éppen a természet csöndje.
A lehetőségek száma szinte végtelen. Ám ha összeszedjük a válaszokat és egymás mellé rakjuk őket, találhatunk-e valami közöset, ami ott rejlik mindegyikben? És meg tudjuk-e nevezni ezt a közös valamit? Vagy csak annyit tudunk mondani, hogy mindegyik a magyar szellemből sarjadt ki?
És folytatva a kérdések sorát, eltöprenghetünk azon is, hogy mi is ez a magyar szellemiség? Mi is az a sajátos nézőpont, mi is az az egyedi dolog, ami megkülönböztet minket a Földön élő más népektől? De úgy is megfogalmazhatjuk ezt a kérdést, hogy mi az, amit mi adhatunk hozzá a világ egészéhez?
* * *
A több mint ezeréves hagyomány, amelyet az elődeink hagytak ránk, messze-messze túlmutat rajtunk. Mi, ma élők, szinte csak porszemeknek tűnünk az évszázadok folyamában. Mégis, a mai napon, mi képviseljük ezt az országot. Mi vagyunk azok a magyarok, akik ma, holnap és holnapután, alakíthatják az ország sorsát. A minket követő nemzedékek számára, már azt is jelenti a magyarság, amit mi magunk raktunk hozzá.
* * *
Ha egy pillanatra átadjuk magunkat e hely varázsának, meglehet beleláthatunk a múltba, vagy a jövendőbe. Megérezhetjük, hogy miért éltek itt remeték évszázadokkal ezelőtt, vagy hogy milyen is lehetne a világ errefelé, emberöltőkkel a mi időnk után.
De belegondolhatunk abba is, hogy hány és hány ehhez hasonló hely van szerte az országban? Vajon található-e olyan pont a Kárpátok bércei között, ahol ne történt volna valami fontos, vagy érdekes, vagy különleges dolog, amióta az első királyunknak a fejére tették a koronát? És mindezekhez a területhez kötődik valaki a jelenben is, akárcsak itt és most állva is. Hiszen bárhol, ahol összejön egy vagy két tucat honfitársunk, meglehet magukon keresztül lefedik a magyarlakta világ számottevő részét.
Születhettek az ország keleti, vagy nyugati felében, Biharban vagy Vas megyében, kezdhették az életüket a határokon túl is, a Székelyföldön vagy a Délvidéken, de fölcseperedhettek Csongrádban, vagy Heves megyében, Pestről és Budáról már nem is beszélve. És még az sem párját ritkító eset, hogy valaki az óceán túlpartján látta meg a napvilágot, mégis már évtizedek óta köti a sorsa, egyik vagy másik magyar vidékhez.
Mennyi, de mennyi hely, mennyi, de mennyi pillanat járult hozzá ahhoz, hogy itt és most úgy állhatunk, ahogy vagyunk. A közösségünk útja átvezet rajtunk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem, akár közömbösek vagyunk iránta, akár hálásak vagyunk érte.
De bárhogy is álljanak a dolgok, esztendőről-esztendőre, újra meg újra, az évnek ezen a napján megállhatunk egy pillanatra, elmerenghetünk azon, hogy mi is lehet a magasabb értelme ennek az évezredes örökségnek és rácsodálkozhatunk arra is, milyen jó, hogy olyan sokféle módon tudunk magyarok lenni. Föltehetjük azt a kérdést is, hogy miért tudunk hálásak lenni, hogy miért is lehet jó nekünk ebben az országban élni?
Hogy mi végre is vagyunk magyarok ezen a világon?
