Ezüst Sirály ← Közéleti Műhely ← Page 3
A 2022 őszétől megrendelhető előadásokról és
beszélgetésekről a Kínálat menüpont alatt található ismertető.

Évkönyv – 2018

A szárnypróbálgatás éve

Kedves Olvasó! Elkészült az Ezüst Sirály Közéleti Műhely első évkönyve. Ez az elektronikus kiadvány egyfajta sűrítménye mindannak, ami az Ezüst Sirály honlapon 2017 ősze óta megjelent.

Irányok és célok, 2019

Időről-időre érdemes újra föltenni az alapvető kérdéseket. Mi is az az Ezüst Sirály? Milyen munka folyik rajta? Mi a kiindulópontja? Hová tart és merre jár éppen most? Egy évvel ezelőtt is megfogalmazódott egy irányzék, és talán jövőre is születik valamilyen felelet. Most lássuk az idei válaszokat.

Előadás – 2. rész Bennünk élő XX. század – boldog békeidők

Bennünk élő XX. század címmel indult útjára egy beszélgetéssorozat 2018 nyarán. Az eseményre a KÖZépPONT-ban került sor, és azóta is itt kap helyet, minden hónap utolsó péntekjén. Minden egyes beszélgetés egy rövid bevezető előadással kezdődik. Az alábbiakban a második rész következik, amely a „boldog békeidőkről” szól.

Köszönet a támogatásokért!

November végén egy gyűjtést hirdettem meg az Ezüst Sirályon látható munka támogatására. Ennek az eredményéről következik most számadás. És ezúton is szeretném kifejezni a hálámat azok felé, akik részt vettek a dologban.

Számvetés, 2018

Egy éve már, hogy útjára indult az Ezüst Sirály. Egy évvel ezelőtt, 2017 október elején lett nyilvános a honlap, de a szélesebb közönséget csak december közepén érte el. Az előző héten a csendről és a benne rejlő lehetőségekről írtam. Egy ilyen évforduló, egy születésnap remek alkalmat biztosít számomra is a megállásra, visszatekintésre, a tapasztalatok összegzésére. …read more

Zakatoló csönd

Zakatolás, pörgés, rohanás, munka. Tenni, cselekedni, termelni, eredményt elérni. Belső hajtóerők, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat. Mintha az egész életünk, minden pillanatunk a hatékonyság, a látható, a kézzelfogható siker körül forogna. Mintha ez lenne maga az élet. És a pihenés, a csönd, a föltöltődés, a lazítás is csak azt szolgálná, hogy később még jobban tudjunk teljesíteni.

Polgárrá válás

Sokszor érezzük tehetetlennek, cselekvőképtelennek magunkat a közélet, a politika világában. Van aki szorong, van aki dühös, van aki régóta közömbös. Mindennek az egyik fő forrása a személyes mozgásterünk téves azonosítása. Úgy állunk a dolgokhoz, mintha csak nézők lennénk egy színházban, és arra ami a színpadon zajlik, nem lenne közvetlen ráhatásunk.

Előadás – 1. rész Bennünk élő XX. század

Bennünk élő XX. század címmel indult útjára egy beszélgetéssorozat 2018 nyarán. Az eseményre a KÖZépPONT-ban került sor, és azóta is itt kap helyet, minden hónap utolsó péntekjén. Minden egyes beszélgetés egy rövid bevezető előadással kezdődik. Az alábbiakban az első ilyennek a szövege olvasható.

Részekből álló ország

Más a körülöttünk lévő valóság az ország egyik, vagy másik részén. Nagyon más.

Ez egy kísérleti írás. Népesedésről és gazdasági javakról szól, vidékről és fővárosról. Arra voltam kíváncsi, hogy amit az országban járva-​kelve a saját szememmel látok, megmutatható-​e a számok világában. Azt hiszem, nagyjából sikerült. …read more

1956

Ünnepi beszéd

GROM! Egy szovjet tábornok ennyit mondott egy telefonba. Sötét volt, csípős hideg. Még épp csak hajnalodott. Vasárnap volt, november eleje.

A „grom” egy orosz szó, annyit jelent mennydörgés. Ez volt a jelszó, amire elindult a hadművelet Magyarország ellen. A parancsot november 4-én, vasárnap hajnalban, negyed ötkor adták ki. …read more

Politika vagy közélet?

Amikor a mai Magyarországon, két polgár a politikáról kezd el beszélgetni, az jellemzően a pártok, politikusok hatalmi küzdelmeinek a taglalását jelenti. Ki kormányozza az országot, ki győz a választásokon, mit nyilatkozott egy-egy kormánypárti vagy ellenzéki vezető, és ez hogyan befolyásolja a népszerűségüket? A hatalmi kérdés a rendezőelv ezekben az eszmecserékben, az érdemi, valós közéleti kérdések …read more

Romboló ösztön

– avagy »Ne ölj!«?!

Homokvár épül a nyári nap sugarainak fényében. A távolban a Badacsony ormai látszanak, és egy másfél éves forma gyermek tipeg, kezében műanyag kislapáttal. Könyöke és térde csupa sár, az uzsonna maradéka még ott virít mosolygós szája szélén. Számára a világ kerek, a mindenség harmóniája szinte tökéletes…