Ezüst Sirály ← Ezüst Sirály
A 2022 őszétől megrendelhető előadásokról és
beszélgetésekről a Kínálat menüpont alatt található ismertető.

Köszönet a támogatásokért!

Az előző öt hét során egy gyűjtés zajlott az Ezüst Sirály Közéleti Műhelyben zajló munka támogatására. A gyűtjés során több mint 60 ezer forint gyűlt össze, a résztvevők száma pedig meghaladta a fél tucatot. Hála és köszönet minden támogatásért!

Előadás – hangfelvétel Ezüst Sirály bemutatkozó előadás

Az Ezüst Sirály Közéleti Műhely Bemutatkozó előadására 2020. szeptember 11-én került sor. Erről az előadásról készült egy hangfelvétel, amely meghallgatható a honlapon.
read more

Alapvetés-sorozat Előszó és tartalomjegyzék

Az Ezüst Sirály Közéleti Műhely honlapja idén ősszel lesz három esztendős. Sok minden történt 2017 októbere, az első cikk megjelenése óta. A sok élményből pedig tengernyi tanulság fakadt. És a tapasztalatok mellett, megannyi új gondolat is fölhalmozódott, ezek pedig teret követeltek maguknak. Ezért született meg az Alapvetések-sorozat. Az első írás a jövő hét elején jelenik …read more

Jelentés a Piactérről

2018 nyarán indult útjára egy beszélgetés-sorozat, ami manapság Közéleti Piactér név alatt fut. Mi is ennek az egésznek a lényege és hol tart most a folyamat? Jelentés következik a Piactér helyzetéről.

Évkönyv – 2018

A szárnypróbálgatás éve

Kedves Olvasó! Elkészült az Ezüst Sirály Közéleti Műhely első évkönyve. Ez az elektronikus kiadvány egyfajta sűrítménye mindannak, ami az Ezüst Sirály honlapon 2017 ősze óta megjelent.

Irányok és célok, 2019

Időről-időre érdemes újra föltenni az alapvető kérdéseket. Mi is az az Ezüst Sirály? Milyen munka folyik rajta? Mi a kiindulópontja? Hová tart és merre jár éppen most? Egy évvel ezelőtt is megfogalmazódott egy irányzék, és talán jövőre is születik valamilyen felelet. Most lássuk az idei válaszokat.

Köszönet a támogatásokért!

November végén egy gyűjtést hirdettem meg az Ezüst Sirályon látható munka támogatására. Ennek az eredményéről következik most számadás. És ezúton is szeretném kifejezni a hálámat azok felé, akik részt vettek a dologban.

Számvetés, 2018

Egy éve már, hogy útjára indult az Ezüst Sirály. Egy évvel ezelőtt, 2017 október elején lett nyilvános a honlap, de a szélesebb közönséget csak december közepén érte el. Az előző héten a csendről és a benne rejlő lehetőségekről írtam. Egy ilyen évforduló, egy születésnap remek alkalmat biztosít számomra is a megállásra, visszatekintésre, a tapasztalatok összegzésére. …read more