Beszámolók ← Ezüst Sirály
A 2022 őszétől megrendelhető előadásokról és
beszélgetésekről a Kínálat menüpont alatt található ismertető.

Beszámoló Előadás Kakucson

Évezredes Hagyomány

A 2022-es év nagy újítással vette kezdetét az Ezüst Sirály életében. Új helyszínen, a pest megyei Kakucson hangzott el az Évezredes Hagyomány című előadás. A falu közepén található könyvtárban, jó harminc főnyi hallgatóság tisztelte meg figyelmével a magyar történelem több mint ezer évének madártávlati áttekintését. …read more

Tudósítás Közéleti lehetőségek

A sorozat első előadására és beszélgetésére július 17-én, kedden került sor. A KÖZépPONT-ban, hangulatos körülmények között nyolcan gyűltünk össze. A bevezető előadás nagyjából fél órás volt és a fő következtetése a kiscsoportos önszerveződések fontossága volt. Elsőként a közélet és a politika szavak tisztázására tettem kísérletet. A mai szóhasználatban a politika elsősorban a hatalmi kérdéseket jelenti, míg …read more

Az első hetek terméséről

Az első írás és vele az egész honlap 2017. október 10-én került nyilvánosságra. A következő hetekben gyors egymásutánban még négy további írás követte az elsőt. A megírt cikkek mindegyékében egy-egy hosszabb távú „csapásirány” alapjait igyekeztem megrajzolni.