Bennünk élő XX. század címmel indult útjára egy beszélgetéssorozat 2018 nyarán. Az eseményre a KÖZépPONT-ban került sor, és azóta is itt kap helyet, minden hónap utolsó péntekjén. Minden egyes beszélgetés egy rövid bevezető előadással kezdődik. Az alábbiakban az első ilyennek a szövege olvasható.
Jó estét kívánok, ez egy beszélgető-est a XX. századról.
A XX. századnak arról a részéről lesz elsősorban szó, ami nem a tankönyvekben vagy a történelemkönyvekben olvasható, hanem arról, amit a mai estén, az idelátogatók egyike vagy másika elmesél. Amit valaki, vagy valakik átéltek. Lehet az nagy-nagy történelmi esemény hétköznapi szempontból, lehet apró-cseprő ügy, lehet félelmetes, vagy örömteli,… Lehet saját történet, lehet családi emlék, de lehet egy munkatárs, vagy ismerős élménye is, lehet pontos, vagy lehet elnagyolt… A lényeg, hogy legyen benne valami személyes, valami átélhető, az elmesélő számára fontos, a hallgatók számára tanulságos. Arra kérek mindenkit, hogy a megértés szándékával legyen jelen. Ha valaki indulatba jön, vagy megindul esetleg egy-egy történet hallatán, az ma este nagyon is helyénvaló.
* * *
A beszélgetés célja, hogy jobban, mélyebben megértsük mindazt, amit a XX. század örökül hagyott ránk. Az évszázad, amely óriási átalakulással járt, talán a legnagyobbal, amióta ismerjük az emberiség történetét.
De milyen is volt ez az évszázad? Csak röviden, a fölelevenítés kedvéért, nézzük át, mit mondanak a könyvek, milyen volt ez az időszak?
Az 1900-as évek kezdetén még gyakoribb volt az ökrös szekér az utakon, mint a gépkocsi, világszám volt még a repülés, s többen voltak még, akik petróleum-lámpával világítottak otthon, mint akik villanyégős lakásban laktak. Sokan tudtak már írni, de sokan voltak még, akik nem. Középiskolába csak az emberek egy kis része járt, főiskolára, vagy egyetemre pedig csak egészen elenyésző töredékük. A többség falun lakott, s aki városban élt, annak a nagyobb része is beköltözött oda – a vidéki lét meghatározóbb volt, mint manapság.
Volt már újság, de nem volt még se rádió, se tévé – az internet, a világháló pedig csak a század utolsó éveiben kapott szárnyra. Sok minden változott, átalakult, mozgásba jött az elmúlt száz esztendőben, s nem is minden változásnak vagyunk még a végén.
De a XX. század nemcsak ilyetén változásokban bővelkedett. Voltak háborúk, diktatúrák, forradalmak, voltak békésebb és zaklatottabb évek. S közben milliók születtek majd haltak meg, s a kettő között élték az életüket. Alakították a sorsukat, a sajátjukat és egy picit a közösségét is, az országét, a nemzetét, az államét, amelynek tagjai, sejtjei voltak. És az ő életüket is alakította a közösség, az ország, a nemzet, az állam, amelyben éltek. Néha csak egy picit, néha kicsit erősebben, egyszer-egyszer igen segítőn, máskor igen kegyetlenül, harmadjára szelíden, aztán megint nyersen… és így tovább és így tovább…
Ami egyszer az egyik embernek szerencsét és jólétet hozott, az a másiknak keservet és kínlódást jelenthetett. Az emelkedés és a lesüllyedés, a fönt és a lent többször is változhatott egy XX. századi élet során…
* * *
Az évszázad elején még Ferenc József volt az Osztrák-Magyar Monarchia császára és királya. Amikor meghalt, vele együtt foszlottak semmivé a „boldog békeidők”. Az első világháború több mint félmillió magyar életet követelt, s még százezrek számára jelentette a megnyomorodást, vagy hosszú évek rabságát a távoli Szibériában. S minden férfit várt itthon egy anya, vagy mennyasszony, vagy feleség, vagy gyermek… A háború után gyors egymásutánban követte egymást az Őszirózsás Forradalom, majd a Tanácsköztársaság, Károlyi Mihály és Kun Béla. Volt vörös terror, volt fehér terror. Az ország élére végül Horthy Miklós került, de már csak a széthulló Nagy-Magyarország kisebb részén érvényesíthette a hatalmát.
Belénk vésődött egy szó, egy Versailles-i palota neve: Trianon, s több millió magyarnak jutott osztályrészül a határontúli kisebbségi lét. Jött Bethlen István és a konszolidáció, lett pengő, lett iskolaépítés. Jött a Nagy Gazdasági Világválság, a hárommillió koldus országa, majd jött a revízió és a háborúba sodródás. Mindezzel együtt jártak a zsidótörvények, a munkaszolgálat és a fajgyalázás fogalma. A Don-kanyarban elvesztettünk vagy százezer katonát, kit lelőttek, ki megfagyott, ki fogságba esett, s járhatta apái-nagyapái útját – újra Szibériában vághatta a fát. ’44-ben jött a német megszállás, félmilliónyi honfitársunk vonatra rakása, jöttek az angol és amerikai bombázók, majd fölbukkantak az első szovjet kiskatonák. Budapest ostroma százezrek számára vált „felejthetetlen élménnyé”, a vörös katonákkal való találkozás pedig kinek-kinek jelenthette a meggyalázást, vagy a fölszabadítást, esetenként egyszerre mindkettőt. A háború után jött az újjáépítés, a hiperinfláció, jött a málenkij robot és a kitelepítés, néhány szabad, majd elcsalt választás. Jöttek a koncepciós perek, a B-listázás, a kulákozás. Rákosi és Sztálin kultusza vált kötelezővé, a magántulajdon helyébe pedig a szocialista tulajdon lépett, lett sok szövetkezet, állami vállalat és párttitkár, volt békekölcsön, volt munkaverseny és volt ÁVH.
1956-ban néhány napra megváltozott a világ, Nagy Imre békét és demokráciát ígért, de végül újra a szovjet lánctalpak győztek. Rendcsinálás, megtorlás, munkásőrség, miegymás. Kádár János országlása vette kezdetét, a létező szocializmus leginkább élhető évtizedei következtek. Voltak úttörők és KISZ-esek, volt táncdalfesztivál és balatoni nyaralás, volt sok pártkongresszus, volt Népszabadság, volt Kiváló Munkáért járó kitüntetés. Ünnepelhettük november 7-ét, április 4-ét és integethettünk az út mentén, ha egy baráti szocialista ország vezetője a hazánkba érkezett. Majd jött Gorbacsov és Grósz Károly és ez a korszak is véget ért, jött a rendszerváltás és a szovjet csapatok kivonása. Volt újratemetés, kerekasztal, privatizáció. Választásokat tartottunk, újra lett sajtószabadság, munkanélküliség, ellenzék. Lett újra kapitalizmus, magántulajdon, költségvetési hiány és pályázati pénz.
* * *
De itt már át is érünk a mába, s el is kanyarodnánk a XX. századtól. Ma este viszont nem a máról, nem a közelmúltról, hanem a bennünk élő lenyomatokról, a XX. század bennünk tovább élő részéről lesz szó.
Hisz a sok-sok történelmi esemény és fordulat között, milliók éltek és haltak, voltak boldogok és boldogtalanok, jártak iskolába, dolgoztak, párt kerestek és szerettek, gyereket szültek és fölneveltek. Fölépültek házak és gyártelepek, utak és hidak, terek és városok. De minden emberhez, épülethez ezer szállal kötődik a XX. század. A ház, aminek az aljában most ülünk, ez is a század születte, talán az itt lévők közül valakik tudják is mikor épült.
Az utca ahonnan az ajtó nyílik, Kiss János nevét viseli, aki katonatisztként a második világháborúban halt mártírhalált. De ki-ki a saját életében is számtalan XX. századi elemet találhat. Valaki olyan városban születhetett, ami még nem is létezett a század elején. Más valaki olyan faluhelyen, amit akkor még százak laktak, de mára már nem létezik. Születhetett valaki külföldön, akár a Kárpát-medencében, akár máshol a nagyvilágban, s az élete mostanában mégis ide kötődik. Valakinek a családját a Horthy-korszak emelte föl, valakiét a szocialista rendszer. S akár egy családon belül is egészen eltérő történetek keveredhetnek. Néha pedig egy-egy ismerős mesélhet valami egészen csodálatraméltó, vagy hátborzongató történetet…
Aligha akad család ma Magyarországon vagy a Kárpát-medencében, amelyiknek az életét ne csavarta-zavarta volna meg a XX. század. S mindezek közül sok-sok élményt, sokszor hosszú évekig említeni sem lehetett, hallgatás, elfojtás volt a sorsa. Az egyéni és a közös tudattalanba száműzve él tovább sok-sok megrázkódatás, s váratlanul, a legképtelenebb pillanatokban bukkannak elő. Sokszor még ma sem értjük, hogy mindezek hogyan élnek bennünk. De benne vannak a mindennapjainkban, ahogy egy-egy szót, gesztust, jelképet teljesen máshogy tudunk meghallani, megélni, attól függően, hogy a személyes vagy családi életünkben milyen előzmények alakították a sorsunkat.
Ezért jött létre a mai est, és ezzel a szándékkal folytatódik is majd, minden hónap utolsó péntekjén. Azzal a céllal, hogy beszélni tudjunk mindazokról a dolgokról, amik bennünk élnek a XX. századból. Legyenek azok jók, vagy rosszak, vidámak vagy szomorúak, fölemelőek, vagy lesújtóak. Hogy ne pusztán ijesztő árnyként, vagy tévképzetként éljenek velünk, hanem, hogy földolgozhassuk őket, és ezáltal magunkévá tehessük a bennük rejlő hasznos tapasztalatokat és fölszabadulhassunk a mára már szükségtelenül gátló béklyóktól.
Ezért fontos és ezért kérek ismételten arra mindenkit, mesélőt és hallgatót, hogy a megértés szándékával legyen jelen. Hogy jobban, mélyebben érthessük meg a Bennünk élő XX. századot.
Az előadás 2018. július 27-én hangzott el.
