Mit jelent a tudás hiánya, a tudatlanság, a „nemtudás”? A hátránya nyilvánvalónak tűnik, de lehet-e előnye?
A mai világunk egyik jellegzetessége a tudásközpontúság. Minél több adatot tudunk összegyűjteni valamiről, annál jobb… Minél több cikket, tanulmányt, könyvet olvasunk el egy adott témáról, annál jobb… Minél több híradást, beszélgetést, vitát hallgatunk végig, annál jobb… A tájékozottság, egy bizonyos szintig alapvető követelmény, és minél tájékozottabbak vagyunk, annál jobban igazodunk el a hétköznapok útvesztőiben…
Jó kérdés, hogy ezek az állítások minden tekintetben kiállnák-e a valósággal való szembesítés próbáját. Ám úgy tűnik, hogy a közvélekedés szerint a tudásunk terjedelme és az ismereteink sokasága meghatározó befolyással bír a sorsunk alakulására nézve. Sőt, néha kifejezetten az az ember érzése, hogy mintha ettől az egy dologtól függne minden…
A tudás fontossága meglehetősen sok érvvel alátámasztható, ugyanakkor jogos fölvetésnek tűnik, hogy vajon jó-e minden esetben kizárólag ebből a nézőpontból vizsgálnunk az elénk kerülő kihívásokat. Lehetséges-e, hogy a tudásközpontú, vagy talán pontosabb megfogalmazással, ismeretközpontú gondolkodás, egy bizonyos mértéken túl torzulásokat idézhet elő, akár egyetlen ember életére, akár egy társadalom működésére nézve is.
Ha egy sötét szobában meggyújtunk egy mécsest, akkor e kis lángnak igen meghatározó hatása lesz az általunk látottakra nézve. Ha a sötétségnek a nem tudást, a tudás hiányát tekintjük, a fényt pedig az ismeretekkel, a tudással azonosítjuk, akkor az így kapott képlet jól leírja a manapság megszokott hozzáállásunk lényegét. Minél több a fény, annál jobb.
Ám meglehet, ez a jelenség fordítva is megvizsgálható. Ha túl sok a fény egy helyiségben, ha túl erős lámpákkal világítunk meg valamit, az is előfordulhat, hogy ez a világosság elvakít, s már a túlzó fényártól nem látjuk tisztán a megvilágított tárgyat. Ilyenkor segít, ha néhány percig behunyjuk a szemünket, esetleg elhagyjuk a teret, vagy olyan rész felé fordítjuk a figyelmünket, ahol több a sötétség és kevesebb a világosság. A szemeink megpihennek és ettől a látásunk érdemben javulhat.
Amikor a tudásunkat gyarapítjuk, amikor az elérhető összes ismeret beszerzésére törekszünk, akkor megesik, hogy „túlvilágítjuk” a vizsgálatunk tárgyát. Meglehet bizonyos mennyiségű adat rendelkezésre állása után már többre megyünk, ha azokat a kérdéseket tesszük föl, amelyek a megismerhetőség határaira mutatnak rá, vagy amelyek a mindentudás lehetetlenségével szembesítenek. Számtalan olyan kérdés fölvethető, amire nem tudunk végleges, megnyugtató, teljesen biztos válaszokat adni, akármennyi ismeretet szívunk magunkba, akármennyi adatot dolgozunk föl. S épp ezek azok a kérdések, amelyek segíthetnek a tudás és „nemtudás” világát világosabban megkülönböztetni.
A tudás és nemtudás határvidékeinek a föltérképezése nagyon sokat segíthet az életünk megannyi területén. A legfontosabb jótékony hatásainak az egyik talán épp a sok tudásból fakadó elbizakodottság veszélyének a csökkentése. A tudás hiányának a beismerése ugyan alázatot kíván, de sokszor pont ez az alázat biztosíthatja az egészséges és józan éleslátást.
Néha több tudásra, ismeretre van szükségünk ahhoz, hogy egy helyzetet jól értelmezzünk. Máskor viszont épp a kevesebb tudás segít. Az a kérdés pedig, hogy mikor melyikre van szükségünk inkább, talán éppen az egyik legnagyobb emberi talány.
