Vajon mit sugall Erdély népeinek kacskaringós története a jelen kor számára? Vajon jó-e ezen a vidéken, ha valamelyik nép a többiek fölé akar kerekedni?
* * *
Magyarok és románok. Székelyek és szászok. Cigányok, zsidók, örmények, szlovákok és ki tudja még miféle népek lakták több mint egy évezreden át a Kárpát-medence keleti szegletét. Ahogy több nép is kötődik e tájhoz, úgy több név is kapcsolódik hozzá. Ahogy mi nevezzük: Erdély. Ahogy a románok mondják: Transilvania. A szász hagyományban: Siebenbürgen.
Az elmúlt évtizedek, sőt az elmúlt egy-másfél évszázad nyomasztó feszültsége a román-magyar ellentét. 1867 óta Erdély előbb az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, majd a Román Királyság része lett, majd egy része újra magyar fennhatóság alá került, majd újra az egész Romániáé. Időközben az itt élő magyarok száma egy és másfél millió körül mozgott, a románok száma volt három, de volt ötmillió is.
A századfordulón a szász városokban még negyedmillióan bírták a német nyelvet, mára a számuk tízezerre olvadt. A két világháború, a nyugatnémetek munkaerőigénye és Ceauşescu szándéka a nemzeti kisebbségek háttérbeszorítására, fölszámolta a Dél-Erdélyben több mint fél évezreden át virágzó szász kultúrát. Nyomukat csupán a hátrahagyott városaik őrzik.
Ahogy lépkedünk visszafelé az évszázadok sorában, úgy változik a népek súlya és aránya. Bár a XVIII. század végén már a román lelkek száma lehetett a legtöbb ezen a vidéken, de egy-két évszázaddal korábban épp csak a nyomaikat látjuk. Hagyományosan a középkor vége óta három nemzet szövetsége uralta a Királyhágón túli területeket: a magyaroké, a szászoké és a székelyeké. Jogilag a szövetség 1437-ben kötettett meg és egészen 1848-ig volt érvényben. Bő négy évszázadon át ez a szövetség adta Erdély irányításának az alapját. Az újabbkori követelések a XIX. században épp arra irányultak, hogy az egyre nagyobb számban jelenlévő románság is helyet kapjon e szövetségben. És bár erre voltak kísérletek, végül is ez a bővítés nem történt meg.
A legkorábbi idők már igen homályosan ragadhatóak meg. A székelyek egy időben bizonyosan a Kárpátok déli sávjában telepedtek meg, s innen költöztek tovább a mai helyükre. S az ő helyükbe érkeztek a szász telepesek. Mindez valamikor a XII-XIII. század folyamán zajlódhatott le, néhány biztosabb ismeret és sok válaszra váró kérdés övezi ezt a folyamatot is. A magyarok megtelepedése legkésőbb a IX-X. század fordulóján megtörténik, s a hagyomány úgy tartja, hogy az egyik honfoglaló törzs vehette birtokába az erdőkön túli tájat. És föltehető, hogy a legkorábbi időktől kimutatható szláv népek jelenléte is a magyar népesség mellett.
* * *
Vajon a Királyhágón túli tájakon járva, az-e az előremutató gondolat, ha csupán egyetlen nép otthonaként tekintünk rá, vagy inkább az, ha a saját gondolkodásunkat – népről-nemzetről-országról – vetjük alaposabb vizsgálat alá?
Mit sugall Erdély kacskaringós története a jelen kor számára? Lehetséges, hogy van valami sajátos szellemiség, lelkület, amit az erdélyi hegyek árasztanak magukból? S ha van ilyen szellem, vajon mit súg nekünk manapság?
