Tizenegy évszázad a Kárpát-medencében – dióhéjban akár így is összefoglalhatnánk a magyar történelmet. A X. század elejétől a XX. század végéig, egy pillanatra tekinthetjük ezeket a határokat a nemzeti múltunk kereteinek.
Mindegyik évszázad hozott valami újat, mindegyiknek megvolt a maga kihívása, előnye-hátránya, színe és fonákja. A nemzeti emlékezet egyes korokat magasba emel, más időket sötétnek lát, s olyanok is akadnak, melyeket többé-kevésbé elfelejt. A korai évszázadok sorából talán a XII. század körvonalai tompábbak, a hozzánk közelebb esők közül a XVIII.-é halványabbak. Fordulatokban bővelkedett sok évszázadunk, ilyennek mutatkozik a XI., a XVI-XVII. és a XIX. is. De amelyek bizonyosan kiemelkednek a bennük lezajló átalakulások okán, az a legelső és a legutolsó, a X. és a XX. század.
S talán az sem véletlen, hogy ezek a korszakok azok, amelyek különösen sok indulatot hoznak felszínre, ha a közéleti eszmecserék során szóba kerülnek. A történelem egyszerre egy fontos tudományág, ugyanakkor egyes korszakok a tudományosságon túlmenő jelentőséggel is bírnak. Mind a legrégebbi múltról, mind a közelmúltról kialakított véleményünk meghatározó súllyal jelenik meg az önképünk, a világképünk alakításában. Az, hogy mit gondolunk a magyarok eredetéről, az nem pusztán az ezerévnyi távolságban lévő idők kutatásának a kérdéseivel függ össze, hanem azzal a kérdéssel is, hogy kinek tartjuk magunkat a jelenben. Kinek tartjuk magunkat egyesével, egyénként, de különösképpen közösségként, társadalomként, nemzetként. És hasonlóan, a mögöttünk hagyott évszázad egyes fordulópontjai sem pusztán akadémiai viták kereszttűzében állnak, hanem akár a személyes, akár a családi érintettségünk okán, a világról és önmagunkról kialakított belső képünk meghatározóan fontos alkotóelemei.
Éppen ezért a történelmünk egészének megítélése nagymértékben függ a kezdetekről és az utolsó időkről kialakított véleményünktől. Képletesen úgy is fogalmazhatunk, hogy a X. és a XX. század, mint egy dió két héja öleli körbe a közbeeső évszázadokat. S a héj feltörése jóval nagyobb munka, mint a belül található dióbél földolgozása. A régmúlt és közelmúlt megítélése személyessé, néha bizony túlzottan is vérre menővé teszi a közös múltunk, a nemzeti történelmünk megvitatását, értelmezést. Érdemes nagy óvatossággal hozzáállni a mögöttünk álló, évezreden túlnyúló eseménysor földolgozásához. Sokat segít, ha képesek vagyunk a saját meggyőződésünktől eltérő nézeteket is kellő megértéssel fogadni.
A magyar évszázadok útján járni szemet gyönyörködtető látvány, de felelősséggel járó kihívás is. Avatatlanul, fölfuvalkodottsággal, alantas célokra használva a benne rejlő lehetőségeket, könnyen pórul járhatunk. Azonban kellő gondossággal és alázattal közelítve hozzá megannyi áldásos hatását átélhetjük.
