Szeretek Oroszlányban sétálni. Érdekes város. Egyike a szocialista iparvárosoknak, amelyek nagyon megszenvedték a rendszerváltást. A Dunántúl északi részén, a Vértes lábainál fekszik, fénykorában huszonkétezer lakója volt, de még ma is több mint tizenhétezer embernek ad otthont.
A gazdasági húzóerejét a bányászat és a hozzá kapcsolódó erőmű jelentette. Az utolsó művelt bányarészt ugyan csak tíz éve, 2014-ben zárták be, de a leépítések döntő szakasza már a kilencvenes években megtörtént. Az egykor virágzó ipari fellegvár a bányászat megszűnésével a legmélyebb válságát élte át és mindez máig hatóan alakította át a város sorsát. Nemcsak sokezer munkahely veszett el, ami ki tudja hány család megroppanásával is együtt járt, de a tágabb közösség alapját jelentő öntudat is kérdésessé vált.
* * *
Ha ma valaki átsétál a lágy ívben kanyarodó Rákóczi út egyik oldaláról a másikra, mindebből keveset lát. A város főútját a korai szocializmus lakótelepi háztípusai szegélyezik és több helyütt is megakadhat a szemünk egy-egy szocreál köztéri alkotáson. A legfőbb ezek közül a Fő téren található három bányászt ábrázoló bronzszobor. A szoboralakok kezében csákányok lendülnek az ég felé, amit jelképnek is láthatunk, hiszen amikor a hetvenes években a szobrot felavatták, valóban lendületben volt Oroszlány.
Vajon hogyan tekintettek a munkáscsaládok a jövőbe, mondjuk az 1974-es esztendőben, amikor megünnepelhették, hogy a településük épp húsz éve nyerte el a városi címet? És hogyan élhettek két évtizeddel később, milyen lehetett a bányásznap hangulata 1994 késő nyarán?
A Városkapu környékén vagy a gimnázium előtt sétálva akaratlanul is fölmerül a kérdés, hogy a nagy átalakulás mennyi szenvedéssel és megpróbáltatással járt. Ha a házak falai, az utcák kövei mesélni tudnának, mennyi szorongás, reménykedés, csalódás történetét sorolnák elénk?
Ezt a várost a szépreményű szocialista jövő ígéretére alapították, és akár igaz volt ez a jövőkép, akár nem, pár évtizednyi jólét megélhető volt belőle. Ami utána következett, alighanem nem szerepelt a tervekben.
* * *
Oroszlány mint város, idén lett hetven éves. Mára újjáéledni látszik, számos pékség, cukrászda, kávézó csábítja magához az arra járókat. Van bányászmúzeum és fölújított művelődési ház, az ipari park is megélénkülés jeleit mutatja, de valahogy még ott rezeg a levegőben a hajdanvolt nagyság és a jelen hétköznapjai közötti feszültség.
Mégis jó sétálni benne. Talán arra is figyelmeztet, hogy nem tudhatjuk mit tartogat számunkra a jövő.
