A mai napon, február 1-jén, éppen hetvenhat éve annak, hogy kikiáltották a magyar köztársaságot. Nem ez volt az első eset, hogy a XX. század folyamán ilyesmi megesett. Sőt, mi már azzal is tisztában vagyunk, hogy ez az alkalom, még csak utolsónak sem mondható. Bő négy évtized múlva, újra megtelt a Kossuth tér a fővárosban és újra tízezrek éltették a frissen kikiáltott köztársaságot.
Az a köztársaság, ami 1946-ban született meg, három és fél évet ért meg, jogi értelemben. De a tényleges működését tekintve alig másfél esztendő adatott meg neki, már 1947 nyarától a kommunista hatalomátvétel bontogatta a szárnyait. (Sőt… )
A magyar köztársasági múlt igen kacskaringós története most nem kívánkozik ide részleteiben. Annyit azonban érdemes rögzíteni, hogy nekünk, a mai nemzedékek tagjainak adatott meg az, hogy ilyen hosszan élhetnek ebben az államformában. Mi mondhatjuk el magunkról, hogy polgárai vagyunk, egy több mint harminc éves köztársaságnak.
Mit is jelent egy köztársaság polgárának lenni? Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár? Miben igényel másfajta magatartást vagy hozzáállást a tagjai részéről, összevetve akár egy királyság, akár egy népi demokrácia, akár másfajta diktatúrák sorával? Múlik-e rajtunk, hogy milyen az élet, a közhangulat, milyen színvonalú a közélet, az általunk lakott respublikában? És ha múlik, milyen értelemben, mekkora súllyal, mi a helyzet a teendőkkel és az esetleges mulasztásokkal? Hogyan fest, legalábbis elméletben, egy mintaértékű polgára egy mintaértékű köztársaságnak? És a gyakorlatban?
Számos kérdés vethető még föl ebből a nézőpontból, de most egy pillanatra helyezzük távolabbra az országos szintet és vegyük szemügyre a hozzánk közelebb esőket. Hogyan állunk egyik vagy másik, kisebb-nagyobb területi egység – legyen az megye vagy város, község vagy kerület – belső működésével? Van ahol jobban átélhető a köztársasági gondolat, s van ahol kevésbé? Van-e olyan része az országnak, ahol a polgárok az átlagosnál értettebb módon tagjai a helyi közös társaságnak?
S akár még kisebb léptékű viszonyokat is megfigyelhetünk. Vajon az asztaltársaságok, a baráti körök, a pár fős kis csoportok, legyenek azok csak lazán szerveződőek, vagy akár jogilag is bejegyzett egyesületek, azok magas szinten működtetik a saját világukat, mondjuk úgy, a parányi köztársaságukat? S talán nem ördögtől való fölvetni azt sem, hogy miként állunk a lakógyűlések világával?
Összegezve: mit jelent a köztársasági működés akár nagyban, több millió embert magába foglaló viszonylatban és mit jelent, akár egy pár főből álló kis klubban? Mi a titka, mi az, ami megkülönbözteti más működési, döntéshozatali formáktól?
Mit gondolunk minderről, a mai napon, az egyik elvetélt köztársasági kísérletünk kikiáltásának eme mélabús évfordulóján?
