Megújítható-e a közélet? Ez az a kérdés, ami évek óta foglalkoztat és amire az a válaszom: igen, megújítható. Az elvek szintjén ez egy könnyű felelet: minden megújítható, miért pont a közélet ne lenne az.
A gyakorlat terén azonban számos kihívás válik láthatóvá. Már a közélet pontos meghatározása sem egyszerű ügy, de a megújítás végeredménye sem rajzolható meg könnyedén. Mindezek mellett pedig a hogyan, a módszer, az út kérdése tornyosul elénk nagyra nőtt fenevadként.
Ahhoz, hogy a munka érdemi részéhez egyáltalán hozzá tudjunk kezdeni, a fönnálló helyzet világos meghatározására van szükség. Kérdéses, hogy ez lehetséges-e? És ha lehetségesnek lehetséges is, mennyi időbe és munkába kerül ennek a magas színvonalú kivitelezése? Szellemi síkon, lelki téren és a gyakorlat világában egyaránt. Annyi már most tisztán láthatónak tűnik, hogy könnyen és gyorsan nem érünk célba.
A könnyű út csábítása valós veszély, ha rálépünk, akkor a fönnálló viszonyok valóságától szakadhatunk el igen jó eséllyel. Ha pedig a gyors célba érésben kezdünk el bizakodni, úgy magunkkal szemben állíthatunk föl erőnket meghaladó elvárásokat. Se könnyen, se gyorsan nem tudunk változást elérni. Könnyen és gyorsan pedig szinte bizonyosan valami torzszülemény létrehozásában tudunk csak részt venni. Marad a nehézségekkel teli, lassan járható út.
* * *
Nagyjából ennyi bizonyosságot látok az út kezdeteinél. Jó kérdés, hogy van-e előnye a nehezebb és lassabb haladásnak? A mai világ fősodra jellemzően az ellenkezőjét hirdeti: keresd a könnyű és gyors utakat. A megszállottság vagy a betegség jegyeit véljük fölfedezni azokon, akik más megoldások irányába kutakodnak.
Pedig lassabban haladva olyan dolgokon is megakadhat a szemünk, amelyeket rohanva meg se pillantanánk. A lassúság a mélység megélést segítheti elő, a vizsgálódásaink során eljuthatunk a jelenségek gyökérzetéig, alaposabban megérhetjük az előttünk álló akadályok természetét. A nehezebb súly vállalása pedig a megoldásaink teherbíróképességét növelheti meg jelentős mértékben, a tervezés során gondosabb munkára ösztönözhet, kisebb és jobban átlátható részterületek körvonalazását segítheti elő.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy egyetlen pillanatban sem élhetnék az út során a gyorsaság vagy a könnyedség adta előnyökkel. Csak éppen élénk óvatossággal érdemes bánni velük, újra és újra megfogalmazva azt a kérdést, hogy most a megoldáshoz valóban elég az általuk biztosított erőbefektetés vagy éppen a világ csábítása csalja meg a tisztánlátásunkat.
Egészen biztosak talán csak ritkán lehetünk a jó döntéseinkben, de ha mindegyik módszerben jártasságra teszünk szert, akkor nagyobb az esély arra, hogy a józan ítélőképességünk és nem a pillanatnyi kényelemszeretetünk dönti el ezeket a kérdéseket. Ha tudunk lassan és gyorsan is haladni, ha tudjuk a könnyebb és a nehezebb utat is választani, akkor kevésbé a hajlamaink és a kényszereink, sokkal inkább a belátásunk és a mérlegeléseink szerint hozhatunk döntéseket.
Mert meglehet vannak olyan dolgok, amelyeket se könnyen, se gyorsan nem tudunk megoldani. Ám lassan és a sok nehézséggel szembenézve már a siker reményével állhatunk neki a munkának.
* * *
A közéletünk minőségi és lényegi megújításához alapvető és mélyreható változásra van szükség. Ezekhez az alapokat érintő és mélyre hatoló átalakulásokhoz pedig alighanem csak sok erőfeszítéssel és hosszú idő alatt juthatunk el. A nehezebb és lassabb út vállalásával azonban a célkitűzésünk az elérhetetlenből az elérhetőbe, a megfoghatatlanból a megfogható dolgok világába kerülhet át.
