1849 tavaszán Debrecenben ülésezik az országgyűlés. Április elején Pest előterében a honvédseregek több egymást követő csatában legyőzik a császári erőket. Alig egy héttel a döntő diadal után Kossuth Lajos indítványt terjeszt elő, amely a függetlenség kinyilvánítását és az új állam berendezkedését alapozza meg. Az indítványt közfelkiáltással fogadják el a debreceni Nagytemplomban, a hivatalos nyilatkozat szövegét pedig pár nappal később, április 19-én véglegesítik.
A magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozata által megteremtett keretek alig több mint száz napig voltak érvényben, ám az elfogadásának fölbecsülhetetlen a lélektani jelentősége.
Az alább idézett részek a nyilatkozat elejéről valók és nagyjából az egész terjedelem egy tizedét teszik ki.
Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független európai státusok sorába iktatjuk s a hitszegő Habsburg-Lothringeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk; erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánítani, miszerint tudva legyen az egész mivelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem túlzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége s az önfenntartás kénytelensége vezeté.
Háromszáz esztendeje mult, hogy a magyar nemzet szabad választás által az osztrák házat, kétoldalú kötések alapján, a királyi székbe emelé.
És e három század nem egyéb, mint a folytonos szenvedés három százada.
Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszegmérföldnyi területe sokszerű bőségben van elárasztva a felvirágzás forrásaival, tizenöt milliónyi népé kebelében hordja az ifjú erőt s fogékonyságot, hogy Európa keletén a népszabadságnak és civilizációnak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, úgy jövendőben biztosítója legyen.
Soha egy dinasztiának háládatosabb feladat nem jutott az isteni gondviseléstől, mint jutott a Habsburg-Lothringeni háznak Magyarországon.
Elég volt volna nem akadályoznia természetes kifejlődését, s most Magyarország a legvirágzóbb országok között állana.
Elég volt volna nem irigyelnie a mérsékelt alkotmányos szabadságot, melyet e nemzet egy ezredév viszontagságai között féltékenyen megőrizgetett s királyai iránt a példátlan hűség kegyeletével azonosított – s a Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzetben trónusának rendíthetlen támaszát még sok időig feltalálhatá.
De ezen dinasztia, mely egy uralkodót sem mutathat fel, ki népei szabadságában kereste volna erejét és dicsőségét, a magyar nemzet irányában firól fira a hitszegés politikáját követé, s vagy nyilt erőszakkal azon dolgozott, hogy az országot, törvényes önállásától s alkotmányos szabadságától megfosztva, a már előbb minden szabadságból kivetkőztetett császári tartományaival egy közös szolgaságba összeolvassza; vagy ha e részben a nemzet törhetlen vigyázata által magát gátolva érezte, minden igyekezetét oda fordítá, hogy Magyarország erejében elzsibbasztva, kifejlődésében feltartóztatva, a császári tartományoknak gyarmatul szolgáljon, miszerint azok Magyarországból s annak rovására minél több hasznot húzhassanak s e haszon által képessé tétessenek azon terhek elviselésére, melyekkel rájok, az alkotmányaiktól megfosztottakra a pazar gazdálkodású császári uralkodás akadály nélkül nehezedett, s nehezedett nem alattvalóinak érdekében, hanem a korlátlan uralkodás Európa-szerte terjesztésének s a népek szabadsága elnyomásának érdekében.
Több ízben történt, hogy e zsarnok rendszer ellenében, melynek minden lépését vagy nyilt erőszak, vagy bűnös ármány és cselszövény bélyegzé, a magyar nemzet önfenntartása végett fegyveres védelemhez volt nyulni kénytelen.
És bár diadalmasan harcolta az igazságos védelem harcait, erejének használatában mindig oly mérséklett, a királyi szó iránti hitben mindig oly bizakodó volt, hogy győzelmes fegyverét azonnal letette, mihelyt királyai a nemzet jogait egy újabb alkukötéssel, egy újabb esküvel biztosították.
De hiában volt minden újabb kötés; minden újabb királyi eskü az uralkodóház ajkairól egy újabb hitszegés kezdete volt, s a magyar nemzet országos életének megsemmisítésére intézett politikája soha nem változott háromszáz éven át.
[…]
Forrás
- Kossuth Lajos összes munkái. XIV. kötet. Kossuth Lajos 1848/49-ben IV. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. Második rész. 1849. január 1. – április 14. Sajtó alá rendezte: Barta István. Bp., Akadémiai Kiadó, 1953. (OSZK katalóguscédula)
- A kötet elérhető a világhálón is az Arcanum Adatbázis Kiadó jóvoltából:
- [címoldal]
- [idézett rész]
Kossuth Lajos 1802-ben született Zemplén vármegyében. Jogi tanulmányai befejezése után a vármegye szolgálatába lép, majd az országgyűlésről készít tudósításokat, melyekkel igen nagy hírnévre tesz szert. A szigorú cenzúra megsértése miatt több évet tölt börtönben, de az 1840-es évektől már a reformmozgalom egyik vezéralakja. 1848-ban miniszter, majd a szabadságharc vezetője. A fegyverletétel után török földre menekül, onnan Angliába és az Egyesült Államokba utazik. Életének utolsó három évtizedét az olaszországi Torinóban tölti, itt is hal meg 1894-ben. (Életéről bővebben lásd Tarján M. Tamás összefoglalóját a Rubicon Online felületén.)
(A hivatkozások 2025 áprilisában elérhetőek voltak.)
