Az alábbi hosszabb szöveg a közélet megújításáról szóló hanganyag rövid szöveges kivonata. (A hanganyag egy bő óra hosszúságú, a kivonat alig háromszáz szó.)
Alatta pedig a hanganyag vázlata tekinthető meg.
Kivonat – három percben
A közéletünket mérgezett légkör veszi körbe. Van-e közünk ehhez nekünk, egyéneknek, állampolgároknak? És ha van, mit tudunk tenni, hogy a helyzet jó irányba változzon?
Nagyon sokunk tapasztalata, hogy a közéletről folytatott vitáink túl gyorsan mérgesednek el, még a józanabb alkatú embereket is könnyen ki tudja hozni a sodrából. Túl gyakran jutunk el a zsigeri alapú torzsalkodás állapotába. Erre kétféle módon reagálunk: egyik esetben a végsőkig feszítjük a húrt és amit nem tudunk értelemmel és érveléssel elérni, azt hangerővel és indulattal próbáljuk pótolni; a másik esetben pedig hátra lépünk és a józanságunk megőrzése érdekében nem veszünk részt a közös dolgainkról folytatott vitákban. Persze nem mindig és nem mindenki, de többnyire a többségünk ezeken a módokon nyilvánul meg. A közügyek azonban mindkét úton kárt szenvednek.
Mindennek sok oka van, és a nyilvánosság előtt szereplők felelőssége egyáltalán nem elhanyagolható ebben a kérdésben. De itt és most a saját, egyéni – ha tetszik polgári – mozgásterünk felől vizsgáljuk meg a kérdést. Három fogalompár mentén elemezve a dolgot, elsősorban a mögöttünk hagyott három évtized fényében, láthatóvá válik több olyan egyensúlytalanság is, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a mérgezett légkör fönntartásához. Ezek a párok: a szabadság és a felelősség, a bírálat és az alkotás, az állam és a mozgalom. Mind a három párban az első nagyobb teret kap a közéletről való gondolkodásunkban, a második pedig árnyékban marad. Ha ezek mentén a kiegyenlítés irányába indulunk el, akkor a saját magunk köreiben, apró lépésekben ugyan, de mégiscsak jó irányba változtathatunk a közéletünk állapotán.
Röviden összefoglalva a három fogalompár segítségével a lényeget: „Az állam szabad bírálata mellé a felelős, mozgalmi alapú alkotómunka társul.” Azaz a saját köreinkben közvetlenül végezhető építőmunkával többre jutunk, mint a napi hatalmi harcok taglalásával. Habár utóbbi sem valamiféle bűnös tevékenység, de ha csak ezzel foglalkozunk, akkor beleszorulunk egy rossz szerepkörbe. Az ezen való túllépés vezethet jó irányba.
Vázlat
eleje | rész | fejezet | hossz |
---|---|---|---|
0:00 | Bevezetés | 1:50 | |
1:50 | LÁTLELET | Helyzet és irány | 6:20 |
8:10 | Hév és közöny | 6:35 | |
14:45 | ELEMZÉS | Szabadság és felelősség | 13:10 |
27:55 | Bírálat és alkotás | 9:35 | |
37:30 | Állam és mozgalom | 9:30 | |
47:00 | MOZGÁSTÉR | Fordulat | 4:50 |
51:50 | Feladat és munka | 4:00 | |
55:50 | Nyitány és megújulás | 5:25 | |
1:01:15 | Befejezés | 1:55 | |
Összesen | 1:03:10 |