Elhangzott 2021. október 23-án,
a KÖZépPONT-ban
Emlékezés egy hajdan volt Népköztársaságra…
Négy évtized.
Négy évtized.
Egészen pontosan negyven esztendő, kettő hónap és három nap. Ennyi ideig létezett az az államforma, amelyet hivatalosan Magyar Népköztársaságnak hívtak.
1949 nyarán jött létre és 1989 őszén szűnt meg. A kettő között pedig megannyi fordulat játszódott le. Több címert is viselt magán, több vezető is állt az élén, voltak sötétebb és árnyasabb pillanatai, voltak békésebb és fényesebb napjai.
A Népköztársaság, elvben legalábbis, a kizsákmányoló tőkés uralom ellenében, a dolgozó nép érdekében jött létre. Megszületése és megszűnése lényegében egybeesik a hidegháború kezdetével és végével. Egész létét döntően meghatározta a Szovjetunió mindenkori akarata és állapota.
1949. augusztus 20. egy szombati napra esett. 1989. október 23-án hétfőt mutatott a naptár. A Magyar Népköztársaság első és utolsó napjai ezek. E kettő között több mint tizennégyezerszer kelt föl hajnalban a nap és adta át este a hatalmat az éjszaka csillagainak. És több mint kétezerszer követte a szombatot a vasárnap, a vasárnapot pedig a hétfő.
Ebből a kétezer hétből volt kettő olyan, amely alatt elszabadult a népakarat. 1956 októberében, egy keddi napon, kiderült, hogy mennyire ingatag is a párturalom. Forrongás, lázongás, tüntetés? Forradalom, ellenforradalom, népfelkelés? Szabadság és reménykedés, félelem és reszketés? Ki van fönt, ki van lent, ki számít bűnösek és ki hősnek? Ezekben a napokban gyorsan változtak a megítélések. Azután jött a szovjet forgószél és a fagyott csönd lett az úr az országban szerteszét. E két hét éles tükröt mutatott a hatalmon lévőknek, akik ugyan keményen és véres kézzel állították helyre az általuk elképzelt rendet, de idővel egyre többet és többet engedve, az évek múlásával egyre elviselhetőbbé, sőt élhetőbbé tették a „rendszert”.
De e két hét emléke végig kísértette a fönnálló rendet. Az egyenlőségre törekvés, a szabadság korlátozásával járt kéz a kézben. Amikor pedig 1989-ben a változás szele a Kárpát-medencébe is elérkezett, az új köztársaság azon a bizonyos októberi napon, október 23-án született meg. Az új világ ’56 forradalmi szellemét tekintette elődjének, de akarva-akaratlan a Népköztársaság valóságát örökölte meg. Egyes bajok elmúltak, a szovjet katonák kivonultak, de sok régi gond élt tovább, itt volt a nyakunkon az államadósság, miközben új zavarok is támadtak, többek között, hogy ki kormányozza az országot, de talán olyan dolgok is akadtak, amelyek a régi és az új korban is áldást hoztak a társadalomra.
* * *
A mai napon, harminckét esztendővel az elmúlása után, talán az idő adta bölcsességet is segítségül hívva, idézhetjük föl a Népköztársaság bennünk élő alakját. Mi volt benne jó? Mi volt benne rossz? A válaszok sokfélék lehetnek és persze a válaszadók is igen eltérő élményekből meríthetnek. Hisz ma is élnek közöttünk olyanok, aki még 1949 előtt látták meg a napvilágot, s így lehetnek emlékeik olyan időkből, amikor még más viszonyok uralkodtak az országban. De az ő életük java részét is ez a négy évtizedes időszak határozta meg. Másrészt, olyanok is élnek közöttünk, egyre nagyobb számban, akiknek nincsenek közvetlen tapasztalataik ezekből az időkből. Ám a fölmenőiken, tanáraikon, idősebb barátaikon, ismerőseiken keresztül, ők is ezer szállal kötődnek ehhez a múltbéli rendszerhez. A legnépesebb csoportot pedig alighanem azok alkotják, akiknek a születési papírjain az állt: Magyar Népköztársaság.
Október 23-a az ünneplés és az emlékezés napja. Persze jó kérdés, hogy ki mit tart ünneplésre méltónak és mire emlékezik inkább szomorúsággal. És föltehetően a Népköztársaság megítélése sem egynemű a közösségünkben. Mondjuk olyan kérdésekben, mint például: miért kár, ami elmúlt az előző rendszerrel együtt és miért lehetünk hálásak, ami akkoriban nyomasztó volt, de ma már nincsen? És bár bizonyos, hogy sok vitás kérdést föllelhetünk ezekben az irányokban, de alighanem léteznek olyan pontok is, amelyekben egyetértésre találhatunk, megengedve, hogy ez az egyetértés nem minden esetben jön létre gyorsan és könnyedén. De esztendőről esztendőre, október vége felé megállhatunk egy pillanatra, és fölidézhetjük a mögöttünk hagyott negyven évet, benne a jó és rossz emlékekkel, elmerengve a tapasztalatainkon, törekedve az irányt mutató és erőt adó tanulságok levonására.
Mert ez a negyven év, ez a négy évtized, a mi örökségünk is.
Rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele.
