Egy éve már, hogy útjára indult az Ezüst Sirály. Egy évvel ezelőtt, 2017 október elején lett nyilvános a honlap, de a szélesebb közönséget csak december közepén – a közösségi oldal közzétételével – érte el. Az előző héten megjelent cikkemben írtam a csendről és a benne rejlő lehetőségekről. Egy ilyen évforduló, egy születésnap remek alkalmat biztosít számomra is a megállásra, visszatekintésre, a tapasztalatok összegzésére.
Az elmúlt évek útkereséssel teltek és – lássuk be – valójában még az elmúlt egy esztendő is. Hiába született meg a honlap, hiába fogalmaztam meg valamiféle iránytűt, még továbbra is sok olyan elvi és gyakorlati nehézség tornyosult előttem, amiket nem láttam előre. Ezek a gátak pedig csak szépen lassan, a bennem zajló változások, a háttérben folyó, kevésbé látványos munkák hatására kezdtek el oldódni. Azután a 2018-as év második felében már megszaporodtak az eredmények.
Az első cikkek tavaly október és december között jelentek meg. Ám szinte rögtön ezek után hónapokra meg is rekedt a munka. Nem tudtam mit írjak, mit ne, túl nagy volt bennem a nyomás. Ha belefogtam egyvalamibe, a gondolataim egy másik irányba kalandoztak el, ha átnyergeltem arra, akkor harmadik utat választottak maguknak. Ha oda is követtem őket, még tovább szaladtak, vagy visszaugrottak az első munkálatra. Körbe-körbe jártam. A tél közepén-végén jutottam el oda, hogy módszertan váltottam, elengedtem a cikkírás erőltetését, elkezdtem írni csak úgy, a magam módján, magamnak. Nyersen és meggondolatlanul, sokszor órákon át, naponta többször is. Jól esett, sok minden felszínre jött. És világossá vált, hogy ez egy jó irány. Sok gondolat, ötlet megfogant és korábbiak is tovább érlelődtek, egyszerre csak haladni kezdtek a dolgok. Eleinte még rendszertelenül és még mindig sokat erőlködve, de azután egyre könnyedebben bújtak elő belőlem a cikkek. És nem csak cikkek, hanem beszédek is születtek. Az elsőt, a Nyáry Pálról szólót, még csak úgy magam elé képzelve a hallgatóságot, a későbbieket azonban már „élő” közönségnek adtam elő.
Mindebben nagy szerepe volt a KÖZépPONT nevű helynek. A KÖZépPONT egy adománybolt és közösségi tér a XII. kerületben, amelyet a párom, Zsuzsa és a barátnője, Zsuzsi nyitott meg az év folyamán. A hely szellemiségével mélyen egyetértek, a hozzá kapcsolódó munkában pedig már évek óta részt veszek. Így nem csoda, hogy beszédeket is mondtam egy-egy jeles alkalomra: a hely megnyitásakor, vagy Bach Melitta fotókiállítására, vagy éppen nemrégiben a hely egyéves születésnapjára.
Ezek sorába tartozott a június 4-én elhangzott beszéd, amely egy kis Trianon megemlékezés alkalmából született meg. Egy régi álmom, a nemzeti ünnepeink méltó megülésének első megvalósulása volt ez az esemény. Talán nyolcan voltunk rajta összesen és volt pár csokor virág, meg néhány gyertya, amik jelképezték az ország felbomlását. Utána pedig beszélgettünk, jó hosszan. Ez az esemény adta a következő lökést.
Július végén két sorozat vette kezdetét a KÖZépPONT-ban. Az egyik a Bennünk élő XX. századról szóló beszélgető-estek sora, ahol ki-ki a saját családi-személyes emlékeiből merítve mesélhet az elmúlt évszázadról. A másik egy kísérleti szakban lévő dolog, most éppen Közéleti Piactérnek nevezem, és a közéleti tevékenységek és gondolkodások terének szentelem. Ezek az alkalmak kis bevezető előadásokkal kezdődtek, az ezekre való készülés igen jó munka volt. (A legelső történelmi bevezető szöveg már olvasható, és hamarosan követi a többi is.)
Azután elérkezett október 23-a. Másodszor is sikerült méltó módon megemlékezni egy nemzeti sorsfordulónkról. Hálás vagyok Lukách Krisztinának, aki vállalta, hogy mesél a saját maga és családja életén keresztül 1956-ról és azt követő évekről, amelyeket édesapja börtönben töltött. Az én szerepem itt az előkészítésre és egy bevezető beszédre korlátozódott. És szeretném itt is kifejezni a köszönetemet az ünnep fényét emelő dekorációért Zsuzsának.
A látható dolgok mellett, az egész év igen fontos eredménye az elvégzett belső munka volt. Sikerült elvi szinten kialakítani és megszilárdítani olyanfajta medreket, csapásirányokat, amelyek teret adnak a hosszabb távú munkának. Vannak kidolgozottabb és elnagyoltabb részek, de legalább én magam már világosabban látom mit, miért és merre. Ezekről hamarosan részletesebben is számot adok. Ezek mellett készülőben van egy kis évkönyv is, az elmúlt év cikkeiből összeállítva. Azután készükök egy átfogóbb közéleti előadással is, amely várhatóan jövő tavaszra áll össze. Az pedig föltett szándékom, hogy a Bennünk élő XX. századról szóló beszélgető-körrel újabb és újabb helyekre is eljussak.
Magamban úgy összegzem a dolgokat, hogy jó évet zártam. Bár szinte egyáltalán nem úgy alakult a 2018-as esztendő, mint ahogy elképzeltem, mindez azonban fontos tapasztalatokhoz segített hozzá, többek között a tervezés korlátait illetően. Jobban és könnyedébben írok most mint egy éve, jobban és mélyebben értem mit miért csinálok. Egyfajta gondolati letisztulás, érzelmi megerősödés, gyakorlati fejlődés jellemezte az elmúlt évet.
Végül pedig szeretném megragadni az alkalmat és kifejezni a hálámat az összes olvasónak, biztatónak, facebook-terjesztőnek, az elmúlt hónapokban az Ezüst Sirályra fordított figyelméért. Köszönet érte!
